11. fejezet: Hirtelen döntés

Sziasztok!

Hosszú-hosszú kihagyás után visszatértem. :) Köszönöm a kitartásotok, nem tűnt el senki mellőlem. :) Napokon belül itt a karácsony, ezért tervezek nektek egy extra hosszú részt - vagyis az átlagnál hosszabbat - . Nem tudom melyik napján, de ha minden sikerül akkor 24-én felrakom, ha nem akkor 26-án, amint géphez jutok.  És ugye a karácsonnyal együtt jön a téli szünet is. Eddig mindenkinek jó? :) Élvezzétek ki minden egyes percét, hisz aranyat ér. ;)

Na, de nem is fecsegek tovább. Következzen az ÚJ RÉSZ! :)

Alexandra G. Summer

Egyértelműen nem akartam, hogy elmenjen, hiszen csak a barátom, ezért mindent megtettem annak érdekében, hogy lebeszéljem erről. Sikerült elérnem, hogy még egy hónapot töltsön velem. Pár hetet muszáj vele lennem mielőtt elmegyek és lehet soha többé nem látom se őt, se Adabel-t.

Másnap reggel kicsit szórakoztunk és gondoltam megijesztem egy kicsit. Nos igen, ezzel nem is lett volna semmi gond, ha nem ijed meg annyira, hogy elhigyje, valóban leestem az ágyról. Olyan gyorsan a szoba másik végében termett, hogy talán ilyen gyorsan a torna órákon nem futott.  Amikor ideért hozzám és ránéztem rémülettel teli arcára, muszáj volt nevetnem.

-Ez nem vicces! Komolyan azt hittem, hogy valami történt veled – jelentette ki sértődötten.

-De nem lett semmi. Ne parázz már annyit! – mondtam neki.

-Jó, de akkor ígérd meg nekem, hogy soha többet nem hozod rám a szívbajt – nézett rám, mire bólogatva jeleztem, hogy ígérem.

Nehezen akarom elhinni, hogy ő is azok közé az emberek közé tartozik, akit itt kell hagyjak ki tudja meddig. De el kell. Mindent elterveztem, ma éjjel fogok megszökni.  Mivel még délelőtt kilenc óra körül járhat az idő, így a nap minden percét megpróbálom kiélvezni Adabel-lel és Lambert-tel.  

Időközben kimentem a konyhába, hogy megnézzem Adabel mit csinál, de nem találtam sehol. Csak egy levél állt a konyhaasztalon.

„Gondolom szeretnéd még látni a nagynénéd és az anyádat is.

Ehhez nem kell mást tenned, mint követni az utasításaim és megölni

a kis barátodat. Vagy ha nem, anyád és a nagynénéd bánja!”

Ahogy elolvastam ezt a levelet azonnal rájöttem, hogy nem várhatok éjfélig. Megakartam tudni, amit csak lehetett volna, hogy merre induljak, de nincs idő, se ember ehhez.  Azonnal felmentem a szobámba és elkezdtem csomagolni. Lambert nem sokkal később utánam jött és értetlenül állt meg az ajtóban, majd egy pár perc múlva meg is szólalt.

-Hová készülsz? – nézett rám még mindig értetlen arckifejezéssel.

Nem mondtam semmit csak kezébe nyomtam a levelet.  Amint elolvasta el is tűnt. Ő is pakol. Velem akar jönni. Nem engedhetem neki, viszont nem is ez a legjobb alkalom arra, hogy vitatkozzak vele. De veszélybe sem sodorhatom az életét.  Az az ember, aki a levelet írta veszélyesnek érezheti Lambert-öt, máskülönben miért akarná megöletni minden ok nélkül, ismeretlenül? Mire mindent végig gondoltam készen álltam az útra és a mögöttem álló Lambert is.

-Ne gyere. Veszélyes számodra – mondtam.                                                                            

-Nehogy azt hidd, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem – mosolygott rám, ezzel is jelezve, hogy nem érdeklik a veszélyek.

Nem sodorhatom veszélybe, viszont veszekedni sem most kellene vele. Majd valahol lerázom itt a közelbe vagy pedig azt mondom neki először München-be kell mennem.  Igen, ezt fogom tenni. Elfogom téríteni München felé.

-Lam, először München-be kellene mennünk. Meg kell néznem, hogy minden rendben van e nagyiékkal –hazudtam.

-Oké – egyezett bele.

Már az állomáson vagyunk és várjuk a vonatot. Már épp bemondták, hogy a München felé tartó vonat hamarosan megérkezik, mikor rezgett a telefonom.

-El kell mennem a mosdóba. Ha beér a vonat szállj fel, nemsokára jövök utánad – mondtam, mire ő egy bólintással jelezte, hogy oké.

Elszaladtam a mosdó felé és gyorsan be is mentem, hogy megnézzem miért is jelzett a telefonom. Egy SMS rejtett számról.

„Nem fogod tudni örökké halogatni. Megtalálni se fogsz egy könnyen.

Kár próbálkoznod. Inkább játssz a Barbie babáiddal.”

Ha azt nem is tette érthetővé számomra, hogy hova kell mennem mégis tudtam, hogy talán hova érdemes. Mivel megtudom nézni, hogy honnan küldhettek számomra üzenetet az elmúlt percben, így elég hamar kitudtam deríteni, hogy Berlin. Igen, ott fogom megtalálni.

Miután mindent végig gondoltam visszamentem a  váróba és vettem egy jegyet a leghamarabbi berlini járatra. A müncheni vonat is elment már tíz perccel ezelőtt, az enyém pedig három perc múlva indul, szóval igyekeznem kell vissza a peronra. Éppen hogy felértem a vonat be is gördült, így felszálltam rá. Közben Lambert SMS-ek hadát küldte, hogy merre vagyok, miért nem jelentkezem. Szörnyű volt belegondolnom, hogy ezt tettem vele, de így lesz a legjobb. Neki nem esik baja, én pedig a végére járhatok ennek az egész cirkusznak, ami kiskorom óta üldöz. Kénytelen voltam visszaírni Lam-nek, mert már untam a folyamatos rezgéseket.

„Nagyon sajnálom az egészet, de hidd el ez csak a te érdekedet szolgálja.

Kérlek, ne indulj a keresésemre, nem éri meg kockáztatni az élted! xx”

Rengeteg feladatom lesz még. Találnom kell egy helyet, ahol  meghúzhatom magam, munkára lesz szükségem mellette. Nem tudom mennyit időzök Berlinbe, nem sokat tervezek.

A vonat egy óra múlva megérkezett a fővárosba. Az SMS-re következtethetően egy olyan helyen lehet az illető, ahol gyermekkoromba jártam. Követtem a jeleket, nyomokat, mire egy elhagyatottabb kis részre értem. Itt is járkáltak emberek, de nem annyian, mint a belváros környékén. Épp egy étterem mellett sétáltam el, ahova éppen alkalmazottat keresnek. Gondoltam szerencsét próbálok.

-Jó napot! Az álláshirdetés miatt jöttem – szólítottam meg a pultban álló lányt.

-Szia! A főnök jelenleg nincs bent, de a helyettes tud fogadni és vele tudsz erről beszélni. Az irodáját a folyosó végén, balra találod – navigált.

Igen könnyen megtaláltam a keresett helyet. Bekopogtam, majd mikor egy fiatal férfi hang jelezte, hogy szabad benyitottam.

-Jó napot! Az állásra szeretnék jelentkezni – kezdtem.

-Jó napot magának is! Kérem foglaljon helyet! – invitált beljebb – Nos, kezdjük talán a nevével.

-Ailana Fiedler.

-Életkora?

-17.

-Volt már tapasztalata vendéglátóegységben? Felszolgáló, pultos esetleg konyhai munkakör?

-Szakmai gyakorlat alatt tapasztaltam meg a felszolgáló és pultos kört.

-Értem. Egy kérdésem lenne még Önhöz. Miért szükséges a kommunikációs képességeihez az a szerkezet,  illetve befolyásolja-e a munkavégzést?

-Van egy betegségem, ami miatt sajnos csak ezzel tudok kommunikálni. A munkavégzést nem gátolja, rengeteg visszajelzést kaptam már, miszerint a vendégek megvoltak elégedve velem a szerkezetemmel együtt is –feleltem egy kis furfang keretében.

-Rendben. Felveszem próbaidőszakra. Mellesleg a becsületes nevem Greg Stanford –fogott velem kezet.

Hálás pillantást vetettem rá majd kimentem. Remek, munkám már van és csak a fedél hiányzik a fejem felől. Épp ebben a pillanatban szólalt meg a telefonom. Mama neve villant meg a képernyőn. Azonnal letettem és írtam neki.

Én: „Mit szeretnél?”

Mama: „Tudom, hogy leráztad Lambert-öt és Berlinbe mentél. Ha már nem tudunk semmivel

sem megállítani, akkor az egyik elhagyatott résznél van egy kis étterem. Onnan nem messze van egy lakás a nevemen. A kulcsokat a postaládában találod. Menj oda és vigyázz magadra nagyon!

Néha jelentkezz Kicsim!”

Én: „ Köszönöm Nagyi, ígérem fogok!”

A lakás probléma is megvan oldva. Az étterem mellett valóban állt egy kis ház, a postaládáján pedig mamának a neve. Kivettem a kulcsot és bementem. A ház ragyogott, mintha valaki rendszeresen látogatná és takarítaná. Nem volt hatalmas ház. Egy kis nappalit, konyhát, fürdőszobát és két hálót takart. Nekem ez épp elég lesz. A hűtőben kaja is volt, szóval éhezni nem fogok; a hálónak egy elrejtett zugában egy széf volt elrejtve, melynek a kódja az egyik könyvben volt. Mikor kinyitottam egy üzenet fogadott:

„Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap. Ez a pénz elég lesz neked bő két-három hónapig.

Vigyázz magadra és sok szerencsét!”

Ez a Nagyi írása. Bizonyára tudta, hogy egyszer elfogok indulni és felkutatom az apám. Nem állít meg, hanem bíztat és támogat. Innen már nincs más út, mint letelepedni egy kis időre és minden nyomot megkeresni, ami elvezet hozzá.